KÁVÉ - SINGLE ORIGIN
A " SINGLE ORIGIN " elnevezés a kávé származására utal. Azt a kávét nevezhetjük így, amely pontosan behatárolható helyről és termelőtől származik, máshonnan származó, más minőségű kávéval nem kevert. A " SINGLE ORIGIN " magyarul termőterület szerint szelektált kávét, és egyúttal kiváló minőséget is jelent.
Kolumbia a 4. legnagyobb kávétermelő ország a világon. Szinte kizárólag arabica kávét termelnek helyi kis gazdaságokban, az Andok hegyvonulatai között, a kellemes, csapadékos hegyvidéki éghajlaton. Mivel sokféle, sajátos, egymástól eltérő éghajlatú kisebb termőterület van, ez a micro-lot, a kávék is változatosak és különlegesek.
Farmer:Felipe Sardi, Elisa Madriñan , Tengerszint feletti magasság: 1750m- és 1870 m között, Feldolgozás: natural, Fajta: Sidra
A Kolumbia Sidra arabica kávét édes,virágos, gyümölcsös, leginkább szilvára emlékeztető ízjegyei teszik különlegessé.Igazán különleges kávé a Kapucziner kínálatában! El Salvadorban különleges kávékat és farmokat keresve, találtak rá az El Mansano farmra, amely az ország északkeleti, hegyvidékes területén található. Ez a régió először került be a kávés világ nemzetközi forgatagába. El Salvador elhivatott kávés szakemberei karolják fel a régió ültetvényeit és kéz a kézben segítik a farmereket, hogy megfelelő a minőséget biztosítva a kávék méltó helyükre kerülhessenek.
Az Icatu kávéfajta önmagában is különlegesnek mondható, mivel a Coffea Canephora és Bourbon Vermelho keresztezéséből jött létre. A kávé Brazil nemesítésű, nagy a terméshozama és a levélrozsdával szemben igen ellenálló. Ez a kávéfajta El Salvadorban is sikeres fajtává vált. Az El Mansano farm Icatu sárga honey kávéja száraz feldolgozású. A farm 1630m tengerszint feletti magasságban található, a kávécserjék megfelelően árnyékolt területen élnek, a kávécseresznyék kézi szedésűek és kézi válogatásúak, magas ágyon szárítottak.
A kávét az SCA protokolljainak, ajánlásainak megfelelően El Salvador legnevesebb kávékóstoló szakembere segítette hozzá a nemzetközi megmérettetéshez. Az eredmény pedig önmagáért beszél. A kávé íze finom édes, amelyből kiválóan érezhető a tejcsokoládés íz, majd miután kibomlanak az aromák az ember szájában, a mogyorós és trópusi gyümölcsös jegyek is felfedezhetőek benne.
A Kapucziner csapata az El Mansano Icatujával kíván új ízeket megismertetni vásárlóival Mivel a farm teljes Icatu terménye a Kapuczinerhez került, így sehol máshol a világon nem kapható ez az igazi különlegesség.
Honey Miel Process - "mézes eljárás" , avagy kávéfeldolgozás
A kávé cseresznye felépítéséből adódóan a mag körül több réteget tudunk elkülöníteni. Belülről kifelé haladva megfigyelhető egy pergamen réteg, egy ragadós réteg és a gyümölcs húsa. A honey kifejezés arra vonatkozik, hogy ez a ragadós réteg rajta marad a feldolgozás során a kávé szemeken, amely fokozza a kávé édes ízét. Attól függően, hogy ez a ragadós réteg milyen vastagságú, háromféle árnyalatot tudunk egymástól megkülönböztetni. Sárga, piros és fekete honey-t. A sárga honey kávén a legkevesebb, a feketén pedig a legtöbb a ragadós réteg. Bővebben itt olvashatsz róla: A kávé feldolgozásának módjai
Costa Ricában a helyiek nagyon büszkék a kávéjukra, olyannyira, hogy arabica fajtáik védelmének céljából betiltották a robusta fajok termesztését. Több mint 50 ezer termelő él itt a kávéból, 90%-ban kistermelő. Él itt egy magyar származású kávétermelő, Bányai László! A 2020-as szüretből a Bányai farm nevezett egy kávét a Cup of Excellence-re, ami 91,5 pontos elismerést hozott. Bendiga de Dios - Isten áldása. Ez egy microlot catura fajtájú kávé gondosan szüretelve és feldolgozva. Különleges ízvilágú, édes rum, valamint trópusi gyümölcs ízjegyekkel.
Nézzétek meg a videót, hogy megtudhassatok mindent az első magyar termesztésű excellent minősítésű kávénkról!
A 60-as éveiben járó Bányai László, aki saját kávéfarmját vezeti, Miskolcról származik, édesapjának Sárospatakon és Tokaj-hegyen volt szőlője, innen származik földműves tudománya. Fiatalon nekivágott a nagyvilágnak és az Egyesült Államokba költözött, ahol idővel sikeres lett az üzleti életben. A fia, Gyuszi beszélte rá, hogy váltsanak, és kezdjenek kávét termeszteni, így került a család Costa Ricába, Lourdes nevű városba. A település az ország közepén, a Kordillerák vulkáni kúpokkal tarkított láncaival övezve található a Naranjo régióban. A farm, a Juyszi Mill névre hallgat, valójában magyarul "Gyuszi" Millről van szó, László ugyanis a fiáról nevezte el a gazdaságot.
A terület a tengerszint felett 1460-1520 méteren fekszik, az eső és a nap mennyisége kifogástalan. A farm 30 hektár, amelynek jelenleg a harmadán termel kávét, ennek a legnagyobb részét ő ültette. Hogy honnan értett egy magyar a kávé elültetéséhez? Azzal a régi magyar technikával dolgoztak, amelyet még édesapjától lesett el szőlőtelepítés közben Tokajban. Eltérő szakaszokra osztotta a farmot és a kávét ennek megfelelően különbözőképpen dolgozza fel. Leginkább az úgynevezett „honey” eljárást alkalmazza, ami a legmunkaigényesebb, mert a kávé összeragad a mézszerű gyümölcsrétegtől. A honey technológiánál különböző kísérleteket végzett, így a gyümölcs elválasztásakor a víz mennyiségét szabályozva a termés egy részénél a pektines réteg negyedét, másik részénél a felét, és egy harmadik résznél a 75 százalékát távolította el. A nedves erjesztést követően a teraszokon 3-4 napig gondozza a kávét, hogy a „mézes” réteg teljesen rátapadjon a pergamen héjra, majd emelt szárítóágyakon, vékony rétegben 7-8 napig szárítja, hogy a nedvességtartalom 10 és 11 százalék közé csökkenjen. A babokat ebben a periódusban két óránként forgatják át, éjszakára szellősen lefedik, hogy a páratartalom ne tehessen benne kárt. A szárítóágyak elhelyezésénél nagy figyelmet fordítanak rá, hogy szeles helyen legyenek, így segítve a babok száradását.
László, a farmer időben megad minden gondoskodást és szerelmet a kávénak, ezért a gyomirtásra nem használ mérget, mert szerinte az „bűncselekmény” a kávé ellen. Ilyen mentalitás mellett talán nem meglepő, hogy minden kávéja nagyon magas pontokat kap. Gratulálunk a kiváló munkájához, öröm és megtiszteltetés volt a szép egyenletes minőségű zöldkávéjával dolgozni!
Fajtához igazított pörköléssel, igyekeztünk megmutatni a kávé komplex ízét, mely élénk, friss, gyümölcsös illatú, enyhén savas, selymes, csokoládés aromájú kávé. A rövid kávékhoz espresso készítéséhez kiváló, de a hosszabb kávék kedvelőinek is bátran ajánljuk!
national winner
Limitált kiadás! Guatemala Finca El Injerto COE győztes szemes kávénkat most egyedi sötét patikai üvegbe csomagoltuk. A környezetbarát, újrahasznosítható csomagolás konyhád igazi díszévé is válhat! Töltsd újra kedvenc Kapucziner kávéddal!
A tudomány mai állása szerint egészséges-e a kávé? Az attól függ miként és mit fogyasztunk! Olvasd el cikkünket a blogban! Tovább olvasom...
Ismertető az üvegben található guatemalai kávéról:
Guatemalában sokféle helyi mikroklíma található. Az El Injerto farmról érkező kávénk Huehuetenengo vidékről, Guetamala legmagasabb vidékéről származik. Természetes ősi esőerdő veszi körül az ültetvényt, amely ideális mikroklímát kínál az ott termő kiváló arabica kávénak. A farmot az Aguirre család 4. generációja vezeti oly nagy sikerrel, hogy 10 éve minden évben elnyerik a rangos nemzetközi COE, azaz " Cup of Excellence " minősítést. Ez a kiváló speciality arabica kávé a tökéletes pörköléssel testes, közepesen savas, gazdag csokoládés és gyümölcsös ízjegyeket mutat. Eszpresszóval és aeropresszel is kiváló és más-más ízekkel lep meg bennünket.
A Geisha az arabica kávécserje egy fajtája, mely a nyugat-etiópiai Gesha városról kapta nevét. Valóban Etiópiából származó faj, mely Costa Ricán keresztül került Panamába és Peruba. A Geisha különlegesen aromás, virágos ízvilágú kávébabot terem. A specialty piac figyelmét először 2004-ben keltette fel, amikor egy híres panamai kávéfarm egy geisha típusú kávét vitt aukcióra, mely rekord áron került étrékesítésre, köszönhetően szokatlan, más fajtához nem hasonlító finom aromájának.
Az utóbbi években a perui kávé termelők a minőségi kávék termelése irányába mozdultak el. Ez a tételünk a La Gaviota farmról származik amely Peru San Ignacio régiójában terül el. A gazdaság 1800-2000 méter tengerszint feletti magasságban terül el. Manapság nagyon nehéz Geisha kávé palántához jutni Peruban, nagy gondot okoz az eső hiánya, a hőmérséklet emelkedése, a kávé rozsda amely az egész környék termelését veszélyezteti a farmerek azonban hősiesen kitartanak. A kávécseresznyéket nedves eljárással dolgozták fel. Külön ügyeltek arra, hogy a nedvesség tartalma 11% körül legyen a kávé baboknak.
Kávé ital készítésénél nagyon fontos, hogy kiváló kávéőrlővel rendelkezzünk. Készítéskor alacsony hőfokot és hosszú akár 45 mp csapolást alkalmazzunk. Így egy finom gyümölcsös, de olajos aromákkal teli kávé jelenik meg a csészénkben. Jó kóstolást kívánunk!
Kenya Kianjogu arabica kávénk az ország középső részéről, Nyeri vidékéről származik, ahol a megfelelő tengerszint feletti magasság és csapadékmennyiségnek köszönhetően kiváló kávé terem. Az alumíniumban és vasban gazdag vörösagyagos talaj nagyban hozzájárul a helyi termés különleges ízéhez. A közeli friss folyóvízben duplán megmossák a leszüretelt szemeket, majd "afrikai ágyon" szárítják a napon. A gondos szüretnek és szállításnak köszönhetően nagyon jó paraméterekkel érkezett a specialty zöldkávé, mely 88,5 pontot ért el a nemzetközi kávé szövetség tesztelésén. Fajtáit tekintve az arabica fajon belül: SL34, SL28.
A Kenya Kianjogu arabicából gondosan készített kávé kiegyensúlyozott ízvilágú, narancsos, citrusos, karamella és passio gyümölcsös ízjegyekkel. Szeretettel ajánljuk a filter kávék kedvelőinek!
El Salvadorból, a Las Isabellas farmról érkezett újdonságunk. Új kávé kiválasztásánál rendszeresen elemezzük a Cup Of Excellence (COE) versenyek eredményeit. Az idei évben vizsgáltuk, hogy mely fajták kerültek a győztesek közé. A fajták közül a Geisha illetve a Pacamara szerepelt a legnagyobb arányban a győztesek között. Ugyancsak elemeztük hogy milyen feldolgozású kávék szerepeltek a legjobban. Itt a Naturál feldolgozású kávé kimagaslott. Rendszeres kapcsolatot tartunk a kávé farm tulajdonosokkal is és mindig megkérdezzük, hogy aktuálisan melyik a kedvenc kávéjuk? Eduardo, a farm tulajdonosa pedig egyből ezt a zöld kávébabot mondta.
Termőhelye Apaneca régióban Auchapán megyében 1200-1400 magasságban. Ízvilága piros gyümölcsös valamint cseresznye és piros szőlő egy kis sült almával. A pörkölési profilt úgy alakítottuk ki, hogy az eszpresszó kedvelők, valamint az alternatív kávé készítés kedvelői is szívesen készítsék.
Kolumbia Huila régiójában 1.650-1.800 méter magasan kiváló arabica kávék teremnek. Az El Rubi farm tulajdonosa Heiner Lazo már több mint 25 éve termeszt it kávét. Feleségével, Johannával vette meg a farmot. Az előző tulajdonos a drágakő után nevezte el a gazdaságot El Rubi-nak (Rubint), mert ezt a farmot kapta nászajándékba. Heiner és Johanna olyan arabica fajtákat termesztenek, mint a Cattura és Castillo, de 4 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy egzotikusabb fajtákat is kipróbálnak, mint pl. Papayo, SL 20 és a 7500 Pink Bourbon. A feldolgozáskor kontrollált hőmérsékletű fermentációt és anaerob fermentációt alkalmaznak.
Most került először a Kapucziner kínálatába Papayo fajta. Nevét a papaya gyümölcsről kapta, mert a kávészemek csakúgy mint a gyümölcs hosszúkás alakú és papaya illatot mutat.
Ebből a microlot tételből, amiből összesen az egész világnak csak 700 kg áll rendelkezésére, szerencsére a Kapuczinernek sikerült 3 zsákot, azaz 105 kg-ot megcsípni. Ezek a bogyók valóban Papaya illatúak és ízűek. A kávé bogyókat kézzel szedték, amikor már teljesen megérettek, majd 27 napon át szárították az emelt szárítóágyakon. Az eredmény egy igazán összetett kávé karamellával, mézzel, édes gyümölcsökkel, valamint egy igazán összetett és krémes elegancia a karakterben.
A Kopi Luwak a világ legexkluzívabb, egyik legdrágább kávéja, igazi különlegesség, elképesztően zamatos, nehéz előállítani és emiatt hozzájutni is. A csészénkben gőzölgő kávé minőségét befolyásolja az alapanyag, a zöld kávébab minősége és számos további tényező is a pörköléstől magáig a kávéfőzés folyamatáig. A Kopi Luwakot (indonézül pálmasodró kávé) azonban egy egészen különleges „eljárás” teszi a világ legegzotikusabb és legdrágább kávéjává. Igen szokatlan módon „készítik elő” a fogyasztásra, mégpedig a maláj pálmasodró, más néven cibetmacska segítségével, aki szívesen fogyaszt gyümölcsöket és terméseket is. Például kedveli a kávécseresznyét, a kávé vörös húsú termését, melyben a kávébabok rejtőznek. A pálmasodró azonban csak a kávécseresznye puha külső húsát tudja megemészteni, a többi egyszerűen áthalad a szervezetén. Ekkor már csak fel kell kutatni és kézi erővel begyűjteni a kávészemeket.
Joggal tesszük fel a kérdést, hogy kinek jutott eszébe először összeszedni a kávészemeket a… földről. A válasz tulajdonképpen a helybeli lakosok találékonyságát és kávészeretetét jellemzi: a gyarmati időkben, mikor az indonéz és maláj szigetek Holland Kelet-India részét képezték, a holland telepesek megtiltották a helyieknek, hogy a kávét saját fogyasztásra szüreteljék, így fedezték fel maguknak a Kopi Luwakot, elvégre az nem szüretelés, ha a cibetmacska már egyszer megette. Persze nem kellett sok idő, és mások is felismerték, hogy a Kopi Luwak igazi kávékülönlegesség, jó ideje a világ legexkluzívabb kávéjaként tartják számon, és szinte aranyáron mérik.
Aki látta "A bakancslista" című filmet, annak biztosan rémlik valami a Kopi Luwakról, hiszen a film egyik legemlékezetesebb jelenetében éppen erről a kávéról beszélnek: a Morgan Freeman által játszott figura mutat egy cikket társának – akit Jack Nicholson alakít -, a férfi kedvenc kávéjáról, a Kopi Luwakról. Mindketten nevetésben törnek ki és a film itt éri el a csúcspontját.
Kellemes kávézást kívánunk!
A Nepál Mount Everest kávénk közvetlenül Kathmanduból érkezik. A Himalája lejtőin, a Trisuli folyó völgyében termesztik, ezt az igen jó minőségű arabica bourbon fajtájú kávét. A folyó vízesése következtében állandó a páratartalom. Nappal 25 foknál nincs melegebb éjszaka pedig 20 fok alá nem esik a hőmérséklet. A Kávé termesztéséhez kiválóak ezek a feltételek. A nepáli kávé különösen csersavmentes, ezért az erre érzékenyeknek különösen ajánljuk!
Tejes kávé készítéséhez a legideálisabb. Kellemes délutáni olvasgatás mellé a legjobb egy nepáli capuccino!
Az Aloha Farms nevű Hawaii céget 2009-ben alapították más Kona kávétermesztők kávépörkölőjeként. A vállalkozás innen nőtte ki magát és továbbra is családi kézben van. Ültetvényeik olyan éghajlaton és gazdag vulkáni talajon találhatóak, amely a különleges arabica kávékat kedveli. A Kona kávé a világ egyik legelismertebb és legdrágább kávéja. A farmokon fenntartható, környezetkímélő gazdálkodási gyakorlatot alkalmaznak és így írnak magukról:
Mindenekelőtt gazdálkodók és földbirtokosok vagyunk, akik nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a szigeten készült kézműves hawaii termékeket kínálunk, beleértve a díjnyertes Kona kávét, bio makadám diót, tiszta vulkáni tengeri sókat és trópusi, nyers méhészeti termékeket. Fenntartható, természetvédelemre irányuló gazdálkodási gyakorlatokat követünk egyedi hawaii termékcsaládunk termesztése és előállítása során. A nyomon követhetőség és a minőség olyan vezérelvek, amelyek biztosítják az egységes ízprofilokat és a termék integritását. Farmjaink Hawaii nagy szigetének Hualalai-hegyi részén található. Minden farmunk az aktív Mount Hualalai/Mauna Loa vulkán trópusi terepe alatt található, ahol kávémezőink virágzanak. Természetes és bio, a gazdag vulkáni talaj lehetővé teszi számunkra, hogy a legritkább és legfinomabb díjnyertes Kona kávét tökéletes termesztési körülmények között szüreteljük, és feldolgozzuk.
Etiópia a világ 5. legnagyobb kávétermelője és egyben a kávé őshazája. Az Etióp Yirgacheffe az ország déli területén található Yirgacheffe tartományból származik. Az itt 1700-2000 méter tengerszint feletti magasságban termő arabica kávék az ország legjobbjai. A Yirgacheffet könnyed textúra és jól kiérezhető gyümölcsös édes ízvilág jellemzi. Évek óta a speciality kávék számos listáján a világ 10 legjobb kávéja között tartják számon.
Kolumbiába a jezsuiták vitték 1723-ban a kávécserjét, a termelés azonban csak a 19. század végén indult be igazán. 1912-re az ország exportjának 50%-át már a kávé tette ki. A Kolumbia nyugati felén végighúzódó Andok hegyoldalai és völgyei kiváló éghajlatot és mikroklímákat teremtenek a kávétesrmesztéshez.
Ez a kávénk azért nagyon különleges, mert a frissen szüretelt kávé ízéből sokkal többet ad vissza, mint bármely más kávé. Ez minek köszönhető? A speciális csomagolásnak és szállításnak!
Manapság egyre nagyobb figyelmet fordítanak a termelők és a pörkölők a zöld kávészemek tárolására és a pörkölési helyre való eljuttatás körülményeire. A legkorszerűbb módszer, hogy a vákuumosan csomagolt kávét közvetlenül a feldolgozás és szárítás befejezése után mélyfagyasztják. Így a kávészemek tökéletesen megőrzik zamatosságukat akár éveken keresztül is. Természetesen ilyen módszerrel csak a legjobb specialty minősítésű kávékat dolgozzák fel. Ez a kávé igazi gyümölcsbomba, édes narancs ízzel.
Ajánljuk espresso készítéséhez, ahol az aromák a leginkább meg tudnak mutatkozni.
Jamaica egy Karib-tengeri szigetország. A Karib-tenger területe több mint 2 milló km2. Szigetvilága mintegy 1000 szigetből áll, melyek közül Jamaica az egyik legismertebb. A Blue Mountain hegység a főváros, Kingston mögött magasodik. Legmagasabb pontja a 2256 m magas Blue Mountain csúcs. Ez azt jelenti, hogy a kávé a világ legmagasabban termesztett kávéi közé sorolható. Jamaicát az éghajlata, földrajzi helyzete és geológiája együttesen ideális kávé termesztő hellyé teszi.
Matthew Wallen, a britt tengerészet kapitánya, 1746-ban érkezett Jamaicára, idővel szenvedélyének a növénytermesztésnek szentelte életét a szigeten. Mintegy 400 féle különböző kávécserje fajtát honosított meg a Blue Mountain hegységben.
A terület éghajlata hűvös és ködös, sok csapadék esik és a talaj jó víz elvezetésű. A több mint 8000 kisgazdaságban a teraszos művelés terjedt el a hegyvidék lejtői miatt. Jellemző a termesztésre, hogy a kávécserjéket banánnal és avokádóval vegyesen ültetik. A legnehezebb és legköltségesebb munka a betakarítás. A betakarítás időszaka októbertől márciusig tart. Így biztosítható, hogy csak a tökéletesen érett szemek kerüljenek szüretelésre. A kávészedőknek gyakran nem csupán a derekukra kötött kosarat kell megtölteniük majd kiüríteni egy 70 kg-os zsákba, hanem fel is kell tenniük a zsákokat a szállító eszközre majd a szállító eszközről egy gyűjtő medencéhez vinni. A feldolgozott kávé abban is különbözik az összes többi kávé fajtától, hogy exportra nem juta zsákokban, hanem fahordókban szállítják. Fentieken kívül dolgos kezeknek és a kávé iránti elkötelezettségnek, valamint a szakértelemnek és a kávé iránti alázatnak köszönhetően, vált a jamaicai Blue Mountain kávé az ínyencek és a kávészakértők álmává.
Érdemes megjegyezni azt is, hogy egy csésze jól elkészített kávéhoz több kávébabra van szükség, hogy maradéktalanul kijöjjenek a kávé jellegzetes ízei. Így az ízek teltek, kiegyensúlyozottak, valamint édesek lesznek és a kávé íze különlegesen hosszan megmarad, vagy, ahogy a szakértők mondják, a szájpadláson fejlődik ki.
El Salvador Közép-Amerikában található, a világ talán legizgalmasabb kávéi teremnek ezen a vidéken. Ezt a Bourbone fajtájú kávét szüret és feldolgozás után közvetlenül a kávéfarmról (direct trade) szereztük be. A Santa Cristina farm az ország központi régiójában, egy gyönyörű fekvésű tó közelében található. Ez a specialty minősítésű, "honey" feldolgozású kávé alapvetően nagyon édes, finom tejcsokoládé , mindemellett trópusi gyümölcsös ízjegyeket is hordoz.
Az úgynevezett "honey", magyarul "mézes" feldolgozásról a blogunkban itt olvashatsz bővebben: Klikk ide.
Kapucziner laborjában mért értékek:
Zöld kávébab Nedvesség tartalom 11,2%
Víz aktivitás 0,52
Kávé sűrűség 73,8 kg /hl
Pörkölt kávé koffein tartalom 276Mg /dl
antioxidáns tartalom 492 mg/dl
Wilson az Alto Caparaó hegyvidéki régióban született és nőtt fel, amely tökéletes magassággal és mikroklímával rendelkezik a speciális kávék termesztéséhez. Gyerekkora óta a kávéültetvényen dolgozott, így családja segítségére is támaszkodhatott a különféle nehézségek leküzdésében, amikor megalapította saját ültetvényét, és most büszke arra, hogy saját mikrotételes specialty kávét állít elő. Mindent megtesz, hogy tovább javítsa termésének minőségét. Wilson számára a jövő már megkezdődött azzal, hogy kávéit Európába exportálták. Büszkeséggel és elégedettséggel tölti el, hogy munkáját világszerte elismerik és értékelik.
A farmon a betakarítást kézzel végzik, a szedés után a cseresznyét mossák és szárítják. 2020-tól felfüggesztett ágyakat használnak a szárítási folyamathoz, ami magasabb minőségű és tisztább kávészemeket eredményez. Szárítás után a kávét legalább 30-40 napig fadobozokban pihentetik. A végeredmény egy kiváló brazil kávé csokoládés és fahéjas ízjegyekkel.
Farmer: Wilson Osorio dos Santos
Régió: Matas Region
Terület: Zona Rural
Város: Alto Jequitibá
Magasság: 1 100-1 200 méter
Fajta: Red Catuaí, Bourbon, 25L Catucai, Geisha
Feldolgozás: Natural, Pulped Natural
Éves termés: 195 zsák
Terület: 10 hektár
Ízjegyek: csokoládés, fahéjas ízjegyekkel
Guatemalában sokféle helyi mikroklíma található. Az El Injerto farmról érkező kávénk Huehuetenengo vidékről, Guetamala legmagasabb vidékéről származik. Természetes ősi esőerdő veszi körül az ültetvényt, amely ideális mikroklímát kínál az ott termő kiváló arabica kávénak. A farmot az Aguirre család 4. generációja vezeti oly nagy sikerrel, hogy 10 éve minden évben elnyerik a rangos nemzetközi COE, azaz " Cup of Excellence " minősítést. Ez a kiváló speciality arabica kávé a tökéletes pörköléssel testes, közepesen savas, gazdag csokoládés és gyümölcsös ízjegyeket mutat. Eszpresszóval és aeropresszel is kiváló és más-más ízekkel lep meg bennünket.
nagyon magas klorofil tartalmat mértünk. Mivel a műszer 500Mg/dl mér így csak azt jelezte, hogy magasabb sz érték 500-nál. Tudjuk, hogy milyen pozitív hatással van a mai világban az antioxidánsoknak az egészségünkre.
Mért koffein tartalom eszpresszó 228,22 mg/dl
Antioxidáns tartalom 500 felett mg/dl
.
Turquino kávé a kubai kávémesterség és -hagyomány szimbóluma, és elragadó és egyedi kávéélményt kínál azoknak, akik elég szerencsések, hogy megízleljék.
A kubai turquino kávé, más néven Cuban High-Mountain kávé vagy Café Turquino, a kubai Sierra Maestra hegyekben termesztett, elismert és megkülönböztethető kávéfajta. Nevét Pico Turquino-ról kapta, amely Kuba legmagasabb csúcsa, ahol ennek a kávénak a nagy részét termesztik.
A régió egyedi földrajzi adottságai és éghajlata hozzájárul a kubai turquino kávé kivételes ízéhez és minőségéhez.
Földrajz és éghajlat: A Sierra Maestra hegység Kuba délkeleti részén található, és magas tengerszint feletti magasságáról, termékeny vulkáni talajáról és bőséges csapadékáról ismert. Ezek a tényezők ideális mikroklímát teremtenek a kávétermesztéshez. Ezen a hegyvidéken a nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozások is jelentős szerepet játszanak a kávé összetett ízvilágának kialakításában.
Fajták: A Sierra Maestrában termesztett elsődleges kávéfajták a Typica, a Bourbon és néhány hibrid. Ezeket a fajtákat Kubában hagyományosan generációk óta termesztik, és sajátos tulajdonságaik hozzájárulnak a kubai turquino kávé egyedi ízprofiljához. A kubai turquino kávét árnyékban termesztik. A kávénövényeket nagyobb fák lombkorona alatt termesztik, védelmet nyújtva a közvetlen napfénytől és lassabb érési folyamatot biztosítva. Ez a módszer segít megőrizni a kávécseresznye finom ízeit, és elősegíti a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatot.
Kézi szedés és feldolgozás:
A kávécseresznyét gondosan kézzel szedik, hogy csak érett cseresznyét szüreteljenek, ami javítja a bab általános minőségét. A betakarítás után a kávébabot nedves feldolgozási eljárásnak vetik alá, melynek során eltávolítják a külső héjat és a pépet, és a kávébabot erjesztik, hogy eltávolítsák a maradék gyümölcsmaradványokat.
Pörkölés: A kubai turquino kávé jellemzően közepesen pörköljük, hogy kiemelje gazdag ízét. A pörkölési folyamat döntő jelentőségű a kávé ízprofiljának meghatározásában. Ezért kiemelt gondossággal , ügyelünk arra hogy a kávészemek tökéletes pörkölést kapjanak
. Ízprofil:
A kubai turquino kávét a kiegyensúlyozott ízprofilja miatt ünneplik. Gyakran csokoládé, dió és karamell jegyeket mutat, közepestől telt testtel és sima, hosszantartó lecsengéssel. A kávé savassága általában enyhe.
Kulturális jelentősége
: A kávé mélyen gyökerezik a kubai kultúrában és történelemben. A kubai turquino kávé régóta büszkeség a kubai emberek számára, és a kubai vendégszeretet hagyományos része. A kubai társasági összejövetelek szerves részét képezik a kávézási rituálék, mint például a "cafecito" (eszpresszószerű kávé) és a "colada" (a kis csészében felszolgált cafecito , amelyet barátok között osztanak fel) elkészítése. Elérhetőség: A korlátozott termelési méretek és a nemzetközi kereskedelem kihívásai miatt a kubai turquino kávé nem széles körben elérhető a globális piacon, mint néhány más jól ismert kávéfajta. Ezért nagy becsben tartják azok, akiknek volt alkalmuk megkóstolni.
Nicaragua északi részén található Nuevo Segovia megye, magas hegyvidéki terület. Az itt termő arabica kávénk jó felépítésű, kiegyensúlyozott komplex, elsősorban édes ízvilággal jellemezhető.
A kávébabok CO2-eljárással koffeinmentesítettek. CO2-vel megfelelő hőmérsékleten és nyomáson vonják ki a koffeint a zöld kávébabokból. Fontos tudni, hogy ez az eljárás megőrzi a kávébabok ízét, vegyszermentes, szinte organikusnak tekinthető. A koffein tartalom 90-99 %-át kivonják így, a maradék csupán annyi, mint amennyi egy forró csokoládéban is megtalálható (a kakaóbab koffeintartalma végett). Kismamák, koffeinre érzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják.
Ajánljuk rövid kávé, espresso, capuccino és hosszú kávé készítéséhez egyaránt.
Jemenben már jóval az előtt is termesztettek kávét, hogy Afrikán kívül máshol is megjelent volna. A kávé mai napig vadon is terem. Mokka egy kis tengerparti város, a világon az első hely ahol kávéval kereskedtek. A Jemeni mocha kávénk Izmail térségből való. Itt a termesztés és feldolgozás módja az elmúlt 800 évben alig változott, a kemikáliák jószerivel teljesen ismeretlenek a termesztés igazából organikus. A vízhiány miatt a kávébabokat gyakran hagyják túlérni az ágakon és szárazon dolgozzák fel. Ennek eredményeképpen ezen a vidéken apróbb és keményebb babok fejlődnek ki. A Jemeni Mochát közepesen erősen pörköljük, hogy klasszikus csodás aromája, pikánsan csokoládés utóíze minél jobban megmutatkozzon.