Kolumbia - Finca El Rubi - Papayo - 250g
Kolumbia Huila régiójában 1.650-1.800 méter magasan kiváló arabica kávék teremnek. Az El Rubi farm tulajdonosa Heiner Lazo már több mint 25 éve termeszt it kávét. Feleségével, Johannával vette meg a farmot. Az előző tulajdonos a drágakő után nevezte el a gazdaságot El Rubi-nak (Rubint), mert ezt a farmot kapta nászajándékba. Heiner és Johanna olyan arabica fajtákat termesztenek, mint a Cattura és Castillo, de 4 évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy egzotikusabb fajtákat is kipróbálnak, mint pl. Papayo, SL 20 és a 7500 Pink Bourbon. A feldolgozáskor kontrollált hőmérsékletű fermentációt és anaerob fermentációt alkalmaznak. Most került először a Kapucziner kínálatába Papayo fajta. Nevét a papaya gyümölcsről kapta, mert a kávészemek csakúgy mint a gyümölcs hosszúkás alakú és papaya illatot mutat.
Ebből a microlot tételből, amiből összesen az egész világnak csak 700 kg áll rendelkezésére, szerencsére a Kapuczinernek sikerült 3 zsákot, azaz 105 kg-ot megcsípni. Ezek a bogyók valóban Papaya illatúak és ízűek. A kávé bogyókat kézzel szedték, amikor már teljesen megérettek, majd 27 napon át szárították az emelt szárítóágyakon. Az eredmény egy igazán összetett kávé karamellával, mézzel, édes gyümölcsökkel, valamint egy igazán összetett és krémes elegancia a karakterben. |
|
|
|
Gyártó: | Kapucziner |
Vélemények








Presszó, dupla presszó, naked... mindegyik verzióban csodálatos! Csapjatok le rá, míg van!