A világ legjobb kávéi - 4. rész - Geisha kávé
Melyik a Világ legjobb kávéja?
Legtöbbször talán ezt a kérdést kapom a Kapucziner vásárlóitól. Ez az a kérdés, amire konkrét, egyértelmű választ nem tudok és nem is lehet adni. Azt szoktam válaszolni, hogy szívesen beszélek azokról a kávékról, amelyek véleményem szerint megérdemlik, hogy a világ 10 legjobb kávéja között legyenek.
Ha az ember komolyan foglalkozik a kávéval, akkor az is fontos számára, hogy megismerje a hozzá érkező zöld kávé termőterületét, feldolgozásának módját. Mindez elengedhetetlenül fontos a megfelelő pörkölési mód kialakításához. Így minden esetben igyekszem megismerni a földrajzi körülményeket, éghajlati viszonyokat, és közben egy kicsit megismerem az ország történelmét és talán az ott élő, kávétermeléssel foglalkozó embereket is.
A világ egyik legjobb kávéja: Geisha kávé
Ez a fajta kávé a köztudatban összekapcsolódik Panamával, azért mert először itt tett szert hírnévre, azonban csak az 1960-as évek óta termesztik ott. Valójában a Geisha története évtizedekkel korábban kezdődött Etiópiában. Az 1930-as években fedezték fel a Gesha városát körülvevő hegyekben. Ezeket a szokatlan cserjéket a következő években kísérleti ültetvényeken Kenyában, Tanzániában és Ugandában is telepítették. A fajta a Costa Rica CATIE kutatóközpont érdeklődését is felkeltette és Tanzániából vett ebből a fajtából, de korai kísérletei nem voltak eredményesek. Mint később kiderlt, elsősorban azért, mert alacsony magasságra ültették, így az elkészült italok nem voltak különlegesen jó ízűek.
Ennek köszönhetően már majdnem feledésbe merült, amikor 2003-ban egy ausztrál barista, Paul Bassett, Panamában kiválasztotta és világversenyre vitte ezt a kávét. Következő évben pedig, az elismert Esmeralda farm benevezte a Panama Íze kávéversenyre. A bírákat meglepte a vibráló citrusos savasság, ami jázmin és bergamott jegyekkel párosult és az egekig magasztalták. Ennek köszönhetően indult a kávé a világhírnév felé, ma pedig a világ egyik legdrágább kávéja. 2018-ban egy internetes aukción egy font Geisha kávé 630 dollárért kelt el.
Miért érdemes egyszer megkóstolni a Geisha kávét?
1. Mert elbűvölő az ízvilága
Virágos és finom, a geisha kávébab íze a bergamott és jázmin ízvilágát egyesíti és valóban összehasonlíthatatlanul finom és különleges. Szélsőségesen élvezetes és összetett, a világ vezető szakértői gyakran kiemelik a geisha kávébabot mint talán a leghihetetlenebb arabica kávé, amelyet az emberiség valaha is megtapasztalhat. Talán merész igény, de próbáld ki egyszer.
2. Mert egyre ritkább
Magától értetődik, hogy a ritkaság és az exkluzivitás önmagában vonzó tulajdonságokat képvisel. Nem is beszélve arról, hogy egyre nehezebbé válik a legjobb geisha kávébabok beszerzése. Az a tény, hogy ilyen egyedi termesztési feltételeket igényel, és egy apró -termesztési régióra korlátozódik, minden szempontból ritka és kívánatos kávévá teszi.
3. Mert egyre népszerűbb
A Geisha kávébab népszerűsége folyamatosan növekszik, ezért a piacon elérhető ínyenc kávénak a viszonylag szűkös kínálatát a legmagasabb árfolyamon értékesítik. Mint ilyen, bár manapság viszonylag nehéz lehet megszerezni ezt a csodálatos specialty kávét, ha jó minőségű geisha kávé tétellel találkozik, bölcs dolog kihasználni a lehetőséget!
4. Mert egyre drágább
Végül, de nem utolsósorban, a Geisha kávébab már most is drága, mert nehéz termeszteni, és az éves termelési ráta a legjobb időkben is rendkívül alacsony. Párosítsd ezt azzal a ténnyel, hogy sokkal több ember vásárol Geisha kávét mint valaha, és már kész is a biztos recept a fokozatos és folyamatos áremelkedéshez. Tehát bár már most sem olcsó, biztos lehetsz benne, hogy az elkövetkező években tovább drágul majd!
Ennek ellenére marad remény, hiszen ahogy a világban a Geisha kávé népszerűsége növekszik egyre több helyen kezdik termeszteni Közép Amerikában és Dél Amerikában is. Különösen kiváló ízeket mutat Guatemalában a vulkanikus hegyek világában, a Tajumulco vulkán környékén található haciendákban.
A kávé javasolt elkészítése
Az első és legfontosabb, hogy nem szabad gyümölcsösnek felfogni, mert úgy csak szimpla savanyú, citromos ízű lesz. A trükk az olajos aromákban rejlik. Hogy ezt meg lehessen tapasztalni, pörköléskor ennek megfelelően kell eljárni, amire a Kapuczinerben kényesen figyelünk. Legalább olyan fontos az őrlés is, sajnos a kis darálókkal egyszerűen nem lehet finom kávét készíteni, ezért javasoljuk hogy ezt a fajtát a megfelelő őrlési beállítással, őrölve kérd a Kapuczinerben. A nagy daráló képes olyan finom őrleményre, amelyből a maximum ízvilágot tudod kihozni. Készítéskor alacsony hőfok, viszont hosszú (40mp karoson) csapolás javasolt a legjobb eredmény elérése érdekében. Mindezeket betartva a végén egy nagyon finom, gyümölcsös, de olajos aromákkal teli kávé lesz a jutalmunk, ami tényleg fenséges.
Kóstoljátok meg aktuális Geisha kávénkat a kínálatunkból, amelyet lent láthattok.
Jó kávézást kívánunk! ;)
Németh János
kávépörkölő mester
Kapucziner Kézműves Kávépörkölő